Környezetvédelem

 

A napi működés során alapvető kötelességünknek tartjuk a környezet kímélését, védelmét.
Célunk, hogy tevékenységeink környezetterhelő hatásait a legalacsonyabb szinten tartsuk, és a környezetszennyezést megelőzzük.
Monitoring rendszerünk kiterjed a levegőtisztaság védelemre, a veszélyes hulladékokra, a vízminőség védelemre, a szennyvíztisztításra és a szennyvíziszapok elhelyezésére a vonatkozó jogszabályok és előírások betartása érdekében.

Az ivóvízellátás területén az 1997-ben hatályba lépett 123/1997. (VII.18.) Kormányrendelet megjelenése óta folyamatosan törekszünk a vízbázisok biztonságba helyezésére. A geológiailag kevésbé védett vízbázisok védelme érdekében 5 településen(Csanádpalota, Pitvaros, Ambrózfalva, Csanádalberti, Nagyér) 34 db megfigyelő kutat üzemeltetünk, amely folyamatos odafigyeléssel és adatszolgáltatással, adatelemzéssel jár. A vízellátást biztosító rétegvízre fúrt kutak vízminőségét jogszabályi előírásoknak megfelelően az állami kontroll mellett ellenőriztetjük, szükség szerint beavatkozunk. A HACCP rendszerhez hasonlóan a víziközműves szakmában is kezd elterjedni a vízellátás teljes körű ellenőrzése a WSP (Water Safity Plan). Cégünknél is elkezdődött a munka ebben az irányban, feltártuk a vízminőségre veszélyt jelentő tényezőket. A kockázatokat sürgősségi prioritás szerint számoljuk fel
Az ivóvíz gyűjtővezetékek sok esetben magánterületeken vezetnek, ezért a tulajdonosokkal jó kapcsolatot tartunk fent, felhívjuk figyelmüket az érintett szakaszokon betartandó művelési korlátozásokra , és együttműködésre kérjük őket a meghibásodások észlelésében.
Az ivóvízvezeték hálózatokon fellépő csőtörések elhárítását gyors, szakszerű, összehangolt munkával végezzük, fogyasztóink megelégedésére.
Az előzetes kockázatelemzések, óvintézkedések eredményeként négy évtizede vízszennyezés, vízjárvány a működési területünkön nem volt.
A vízminőség javításra vonatkozó saját terveink elkészültek, ezzel megelőztük a régiós törekvéseket is. A kutatásokban is élen járunk, hiszen három sikeres vízminőség javító projekten már túl vagyunk, most egy új. LIFE SUMANAS programban dolgozunk román – holland - finn és magyar partnerekkel közösen. Várjuk a pályázati lehetőségeket a kifejlesztett, használható technológiák megvalósítására.
Az elért eredményeket magyar és nemzetközi konferenciákon, szakmai folyóiratokban leközölt cikkekben ismertettük a hatósággal és a víziközműves szakmában dolgozó kollégáinkkal.
Az ivóvíz fertőtlenítésére Makón klórgázt használunk Felmérve a klórgázos fertőtlenítés veszélyeit többszörös biztonsági rendszert vezettünk be, amit folyamatos ellenőrzés alatt tartunk, hogy a veszélyes gáz a légtérbe ne kerüljön.

Szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás témakörben jelenleg Makó város és Ferencszállás, Klárafalva települések érintettek.
2001-ben valósult meg a Makó-Kiszombor I. ütem szennyvízcsatornázás, amelyben a Makói üzemeknek és lakosság kisebb részének szennyvízcsatornázása oldódott meg, valamint kiépült a Makót –Kiszombort összekötő távvezeték. A projekt keretében valósult meg a mechanikai tisztítást végző makói szennyvíztisztító telepen az új ICEAS technológiával működő biológiai szennyvíztisztítás is. A tervező az UTB Envirotec Kft., a kivitelező a SZEVIÉP Zrt. volt, a kivitelezés lebonyolítását és műszaki ellenőrzését a gesztor, Makó városa cégünkre bízta. A telep hatékony működtetése 2002-ben kiérdemelte az angol-magyar mérnöki kamara közös díját a Tierney Clark díjat, majd 2006-ban a Hidrológiai Társaság és Vízügyi Minisztérium Lampl Hugó díját. További eredmény, hogy az eddigi működés alatt szennyvízbírságot nem kellett fizetnünk és a Maros folyóba bebocsátott tisztított szennyvíz után az országban is a legalacsonyabb vízterhelési díjat kell fizetni (2 Ft/m3). A vízterhelési díj visszaigényelhető részét műszerek, mikroszkóp beszerzésre használtuk fel, ami további segítség a környezetbarát üzemeltetéshez.
Jelenleg folyik a II. ütem megvalósítása, amelyben Makó város teljes csatornázása, Magyarcsanád, Apátfalva, Maroslele, Földeák, Kiszombor települések szennyvízelvezetése és az összegyűjtött szennyvizek bevezetése a Makói szennyvíztisztító telepre valósulhat meg. A projekt keretében bővül a szennyvíztisztító kapacitása is. A kivitelezést, amely kb. 17 milliárd Ft értékű, Európai Uniós Kohéziós Alapból tervezzük megvalósítani. A tervek a NFÜ elképzelésével összhangban készültek el. A kivitelezés várhatóan a 2008-as évben kezdődhet meg. A program kidolgozásában és a pályázati anyag elkészítésében cégünk mérnökei meghatározó szerepet vállaltak.
A szennyvízcsatornával nem rendelkező településeken, városrészeken korszerű, környezetkímélő szippantó autókkal végzünk közszolgáltatás és vállalkozás keretében települési kommunális folyékony hulladék elszállítást. A tengelyen összegyűjtött szennyvizet szintén a szennyvíztisztító telepen ártalmatlanítjuk. Ezeket a célgépjárműveket az I. ütem keretében és pályázatok útján szereztük be együttműködve az önkormányzatokkal.
Levegőszennyezés ellen a technológia is gondoskodik, hiszen a rácsgépházból kijövő bűzös levegőt a szennyvízben elnyeletjük, így a széndioxidnál károsabb metán gáz nem kerülhet a levegőbe. Az átemelőknél és csatornáknál adszorbciós technológiát (géltáblákat) használunk szagemisszió enyhítésére, a bűz megelőzésére pedig ismert és saját fejlesztésű megoldásokat alkalmazunk.
A szennyvíziszapot folyamatosan vizsgáljuk és szárazanyag tartalom optimális beállításával biztosítjuk a szennyvíziszap mezőgazdasági felhasználhatóságát, természeti körforgásba való visszaáramlását.
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a szennyvízelvezetés tisztítás megoldása érdekében nagy erőfeszítéseket tettünk és teszünk, hiszen fontos a szennyvizek összegyűjtése a talajterhelés csökkentése miatt, és fontos eredmény, hogy a Maros folyóba csak tisztított szennyvizet engedünk be.
Az ipari üzemek szennyvízbebocsátását ütemterv szerint esetenként csúcstechnológiával ellenőrizzük, a szükséges helyeken mérőműszereket szereltettünk be (ammóniamérő, toxicitásmérő, pH-mérő, hordozható 24 órás mintavevő) a kontroll biztosítása érdekében. Az előtisztítók tervezésénél, üzemeltetésénél segítséget nyújtunk.

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS

Hulladékgazdálkodás területén a Hulladék Információs Rendszerbe (HIR) történő adatszolgáltatásainkkal hozzájárulunk a szennyező anyagok egységes nyilvántartási rendszerbe kerüléséhez. E mellett a 126/2003. (VIII.15.) Kormányrendeletben előírtak szerint elkészítettük Hulladékgazdálkodási tervünket, amelyben a hulladékok mennyiségének csökkentését és a biztonságos ártalmatlanítást tűztük ki magunk elé.
A veszélyes hulladékokat (fénycső, olajos rongy, fáradt olaj, üres spray doboz, akkumulátor, laborvegyszerek, vegyszermaradékok, vegyszerek csomagolóanyaga, stb.) kijelölt veszélyes hulladéktárolóban gyűjtjük EWC kódonként szétválogatva. Az ártalmatlanításukat vagy újrahasznosításukat arra engedéllyel rendelkező szakcégekkel végeztetjük szerződésben rögzített feltételek alapján (Design Kft. Kecskemét). A papírhulladékot és a nyomtató tonereket újrahasznosításra adjuk át minősített alvállalkozóinknak.
A veszélyes hulladéknak számító azbesztcement csöveket csőtöréskor kiemeljük a talajból, és a veszélyes- hulladék tárolóba szállítjuk. A vízkezelési technológiák során keletkező vas- és mangántartalmú iszapot a szennyvíztisztító telep iszapvonalába juttatjuk, így ártalmatlanítjuk.

KÖRNYEZETI NEVELÉS

Aktívan részt veszünk a felnövekvő nemzedék környezeti nevelésében. Víz Világnapi rendezvények (rajzpályázat, iskolai órák tartása, nyílt napok a vízműveknél és a szennyvíztisztító telepen) szervezésével keltjük fel az érdeklődést szakmánk iránt és igyekszünk a vízellátást, szennyvízelvezetést, a környezetvédelmet kellő rangjára emelni.
A Makói víztoronyban kilátót alakítottunk ki, ahol a 196 lépcsőfok után lenyűgöző kép tárul az odalátogatók elé. A víztoronytúra rövid ismertetővel zárul, ahol érdekességeket, praktikus tanácsokat hallhatnak az érdeklődők. A víztorony díszkivilágítása nemzeti és városi ünnepek ünnepélyes hangulatához járul hozzá.
A Makói Hagymafesztiválon, a Makó EXPO-n és a falunapokon megjelenünk, ahol interaktív vizsgálati módszereket, általunk használt gépeket mutatunk be. A rendezvények alatt meghirdetett akcióinkkal buzdítjuk a lakosságot a szennyvízcsatornára való rákötésre, vízmérősítésre, stb.
Több egyetemista, főiskolás és középiskolás hallgatónak nyújtottunk már segítséget szakmai gyakorlatuk letöltésében és szakdolgozatuk megírásában.
Sajtótermékeken, médiákon keresztül tájékoztatjuk fogyasztóinkat, partnereinket az aktualitásainkról, sikereinkről, újabb feladatainkról.

Összefoglalva a feladatunk az, hogy a makói kistérség fogyasztóit folyamatosan ellássuk az előírásoknak megfelelő ivóvízzel, az itt keletkező szennyvizeket csatornán, vagy tengelyen maradéktalanul elszállítsuk, és csak ártalmatlanítás után juttassuk vissza a Maros folyóba. A szennyvízcsatornázás szorgalmazása is a természet védelmében történik, hiszen a szennyvizek talajba szivárgása az ivóvízkészleteket károsítja hosszútávon, ezt kell megelőznünk.